(Részlet Kónya Imre készülő könyvéből)
1989. március 22-én fél órával a meghívás szerinti időpontot megelőzően, a tett színhelyén öt jogászfórumos jelenik meg, szinte egyidőben. Kati megmutatja Richter Annának  hol lehet kávét főzni, hol vannak a papírok, írószerek, odaadja nekem a kulcsot, s elmegy. Bártfayval, Sándorfyval és Richter Annával négyesben várjuk a vendégeket. Elsőnek Varga Csaba érkezik a Néppárt részéről, majd Boross Imre a kisgazdáktól, nem sokkal később Vígh Károly, a Bajcsy Zsilinszky Társaság elnöke. Aztán Révész Tamás is lejön a Magyar Jogtörténeti Tanszékről, és a nagy megkönnyebbülés: megérkezik Szabad György az MDF-től, aki magával hozza tanszéki munkatársát és tanítványát, Gergely Andrást. Nem sokkal később befutnak a ligások, Bruszt László és Vitézi, rögtön utánuk Magyar Bálint. Győztünk, mondom Bártfaynak. Végül alig tízperces késéssel Orbán és Kövér is megérkezik, tehát teljes a csapat.

Jó félóra múlva Sólyom László is feljön a polgári jogi tanszékről. A ligások mellett foglal helyet, s végigüli a tanácskozást, anélkül, hogy bekapcsolódna a vitába. Az MDF-nek elnökségi, a Jogászfórumnak választmányi tagja, viszont egyik szervezet sem delegálta. Az MDF képviseletéről az elnökség döntött, nálunk lazább volt a helyzet, ezért úgy tekinthetjük, hogy az első ülésen Sólyom László a Független Jogász Fórum képviseletében vett részt.

Amikor mindenki elhelyezkedett, üdvözlöm a megjelenteket, s megköszönöm, hogy elfogadták a meghívást. Szándékosan rövid vagyok, nem úgy, mint a Jogászfórum rendezvényein. Nem akarom, hogy bárki úgy érezze, előtérbe akarjuk tolni magunkat a többiekkel szemben. Hangsúlyozom, mi csak megteremtettük az alkalmat, a többi rajtuk múlik. Házigazdaként továbbra is rendelkezésre állunk, s ha igényt tartanak rá, jogi segítséget nyújtunk. A felhívásban elmondtuk, mit gondolunk, de a döntés nem a mi dolgunk. Ezért át is adom a szót a meghívott szervezetek képviselőinek.

Szabad György első felszólalásában nagyon óvatos, ami teljesen érthető. Egy ellenzéki összefogás szerveződik, miközben az MDF hivatalos álláspontja még mindig az, hogy a szervezet sem nem ellenzéki, sem nem kormánypárti. A professzor kifejti, hogy eljött az ideje a rendszeres egyeztetésnek, de semmiképpen se alkossanak a jelenlévők valamiféle csúcsszervezetet. Megjegyzi, még nem lehet tisztán látni a formálódó ellenzék körvonalait. És ne legyen mindez, a szervezetek érintkezéseinek kizárólagos formája. Udvariasan további feltételt is megfogalmaz: a felhívásból úgy látja, a Jogászfórum nem törekszik arra, hogy irányítsa a kerekasztalt. Megnyugtatom, hogy jól látja. Ugyanakkor kijelenti, az MDF bármikor kész az önkorrekcióra, s ezt javasolja a többi szervezetnek is. Egy későbbi felszólalásában ő veti fel, hogy a Magyar Néppártnak tisztáznia kell a viszonyát a Hazafias Népfronttal és az MSZMP-vel. Végül ő az, aki egyetlen mondatban, tömören megfogalmazza a lényeget, amiről egész idő alatt mindenki beszélt: „A Kerekasztal létrehozói olyan, a népszuverenitás érvényesítésére törekvő független ellenzéki szervezetek, melyek nem osztoznak, és nem is kívánnak osztozni a hatalmi monopólium kiváltságaiban, és nem is kötnek szövetséget erre törekvő szervezetekkel.”

Történelmi szerencse, hogy Bíró Zoltánék Szabad Györgyöt küldték az első ülésre. Végülis az ő megfogalmazása tette egyértelművé, hogy 1989. március 22-én a büntetőjogi tanszék könyvtárában nem egy akármilyen kerekasztal, hanem egy ellenzéki kerekasztal jött létre. Amikor a szöveget a résztvevők egyhangúlag elfogadták, és a szavazás eredményét kihirdettem, mindenki lelkesedett. Abban a meggyőződésben fejeztük be a tanácskozást, hogy létrejött az Ellenzéki Kerekasztal, bár magát a megnevezést csak a következő ülésen kiadott nyilatkozatban használtuk először.

Március 22-e másik meghatározó személyisége Magyar Bálint volt. Ő pontosan tudta, hogy mit akar elérni, s azt következetesen képviselte. Nem volt nehéz egyetértenem vele, hiszen én is ugyanarra törekedtem. Radikalizmusa, sokszor indulatos ellenzékisége, egész habitusa imponáló volt. 

A legrokonszenvesebben a fideszesek viselkedtek. Orbán Viktor maga vetette fel, miként viszonyulnak a többiek ahhoz, hogy a Fidesz ifjúsági szervezetként a MISZOT-nak is tagja, továbbá esetleg költségvetési támogatást is kaphatna. Bár a többiek úgy nyilatkoztak, hogy az nem probléma, Orbán nekem az ülés után azt mondta, ő nem érzi korrektnek a helyzetet, mert ők az egyetlenek, akik a Kerekasztalon kívül máshová is tartoznak. Hozzátette, ezt a problémát meg fogják oldani. Kövér László rögtön az ülés elején nekiment Révész Tamásnak. Hogyan van az, hogy a szocdemek nem az ellenzékkel, hanem az MSZMP-vel ünnepeltek március 15-én. Révész mindenféle kifogásokat hozott fel, ami egy idő után kezdett kínossá válni. Tamás, szóltam közbe, Kövér Laci egyszerűen arra kíváncsi, hogy a szocdemek a jövőben speciális együttműködésre törekszenek-e az MSZMP-vel, vagy tekintsük az egész március 15-i ügyet malőrnek. Tekintsétek malőrnek, válaszolta Révész, s magyarázatát mindenki tudomásul vette.

Az Ellenzéki Kerekasztal március 22-i létrejöttekor végülis a Független Jogász Fórum által meghívott valamennyi szervezet partnerként fogadta el egymást. S mindez a későbbiekben is alig változott. A szocdemek tagságát, belső viszályaikra tekintettel egy időre a Kerekasztal felfüggesztette, de a helyzet viszonylagos rendeződésével ezt hamarosan feloldotta. Egyetlen új szervezet lett még az EKA tagja, a Kereszténydemokrata Néppárt. Rájuk azonban eredetileg nem gondolhattunk, hiszen 1989 márciusában Keresztes Sanyi bácsi még Pozsgay Imrénél előszobázott, hogy mit szól vajon az államminiszter a Demokrata Néppárt netáni újjáalakulásához…


Az Ellenzéki Kerekasztal második ülését a következő hét csütörtökén tartotta. Ide már Magyar Bálint, Boross Imre és Vigh Károly sem egyedül érkezett. Magyar magával hozta Mécs Imrét, Boross Prepeliczai Istvánt, Vigh Károly pedig Morvay Lászlót. Az MDF és a Liga is erősített: Szabad György mellett Csurka István, Bruszt László mellett Őry Csaba vett részt az ülésen. A Néppártot új emberként Kónya László, a Fideszt Fodor Gábor képviselte, akihez az ülés közben Orbán Viktor is csatlakozott.

Az érintettek sorra elmondják, hogy a Kerekasztal öt szervezete írásbeli meghívót kapott az MSZMP-től egy április 8-i tárgyalásra, amelyen a SZOT-tól és a Népfronttól kezdve a Nőtanácson és a Partizánszövetségen át a Münnich Ferenc Társaságig és az Új Márciusi Frontig mindenféle szervezet részt venne, beleértve magát az MSZMP-t is.

Csurka az, aki először felcsattan: Nem megyünk oda, csak egységesen. Micsoda dolog, hogy a Fideszt, a BZSBT-t és a Ligát kihagyják.  Kónya László felveti, hogy ragaszkodni kell a Jogászfórum meghívásához is. Közbevetem, mi nem vagyunk politikai szervezet, csak az Ellenzéki Kerekasztal szervezői. Viszont létező ellenzéki szervezet vagytok, válaszolja Kónya, miközben az Új Márciusi Frontnak legfeljebb tíz tagja van. Szabad György kifejti, hogy a Jogászfórumnak fontosabb szerepe van, mint hogy egy legyen a sok közül. Az FJF jelezze az MSZMP-nek, hogy vállalja az ellenzéki oldal megszervezését, az MSZMP pedig szervezze meg a saját oldalát. Csurka nagyon egyértelmű: Mindegy milyen formában, de három dolgot jelezni kell: a Fidesz, a BZSBT és a Liga nélkül nem tárgyalunk, az MSZMP szervezeteivel nem hagyjuk magunkat összekeverni, és álvitákat nem folytatunk. A közösen megfogalmazott nyilatkozat – már az Ellenzéki Kerekasztal nyilatkozataként – e három feltételhez kötötte az EKA szervezeteinek részvételét az április 8-i tárgyalásokon.

A Nyilatkozat záradéka is fontos: az Ellenzéki Kerekasztal igényt tart arra, hogy a tárgyalásokra vonatkozó minden értesítés az Ellenzéki Kerekasztal tevékenységét összehangoló Független Jogász Fórumhoz is jusson el. Ha az MSZMP ezt a látszólag formális igényt tudomásul veszi, és a Független Jogász Fórumot értesíti, ezzel elfogadja az Ellenzéki Kerekasztal, mint önálló entitás létezését. A nyilatkozatot Richter Anna a Független Jogász Fórum nevében másnap személyesen kézbesítette az MSZMP KB részére, majd leadta az Országos Sajtószolgálatnak. A Nyilatkozat teljes terjedelemben megjelent a Magyar Hírlap április 1-i és a Magyar Nemzet április 5-i számában. 

Az Ellenzéki Kerekasztal tehát az általunk meghívott nyolc szervezet akaratából, egy héttel az első találkozó után hivatalosan is létrejött. Ellensúly teremtődött az állampárttal szemben. Nem csoda, hogy az MSZMP mindezt vonakodott tudomásul venni. Az EKA nyilatkozatára április 6-án egy Tóth András nevű a közvélemény számára ismeretlen funkcionárius, mint az MSZMP KB „szakértője” reagált. Értetlenségét fejezte ki, hogy nyolc szervezet a tárgyalásokban nem is érdekelt Független Jogász Fórum útján bizonyos fenntartásokat fogalmazott meg az április 8-i tárgyalásokkal kapcsolatban. Ráadásul a szerveztek a nyilatkozatot alá sem írták, csak a Független Jogász Fórum képviselője. A Nyilatkozat hangneme, tartalma az MSZMP számára elfogadhatatlan. Mindazonáltal bíznak abban, hogy a Nyilatkozatot alá sem író meghívott szervezetek ott lesznek a tárgyaláson. Magyarul: Ellenzéki Kerekasztal pedig nincs. A Jogászfórum nem partner. A felelős szervezeteket továbbra is várják. Minderről pedig nem Grósz, vagy Fejti, hanem az MSZMP KB „szakértője” nyilatkozik. Ezek után meg vagyok győződve arról, hogy a másnapi EKA ülésen mindenki visszautasítja majd az MSZMP meghívását.

Ehhez képest csalódnom kellett. Tulajdonképpen csak a FIDESZ delegációja volt következetes. Őket ismét az Orbán-Kövér duó képviselte. Az SzDSz-ből Mécs Imre a részvétel mellett volt, míg Magyar Bálint a Fidesszel értett egyet. Mondván, nem szabad díszletként asszisztálni az MSZMP játszmáihoz. Rövid nyilatkozatot kell fogalmazni, hogy nem teljesítették a feltételeinket, ezt pedig nekem kell ismertetnem az EKA nevében. Az ő álláspontját támogatta Tölgyessy Péter is, aki ekkor vett részt először az Ellenzéki Kerekasztal ülésén. Magyar itt is úgy mutatta be, mint az SzDSz szakértőjét. A többiek aggályaikat fogalmazták meg: ha távol maradunk, az állampárt sajtómonopóliuma útján ezt ellenünk fogja fordítani. Szabad György ezúttal elég életszerűtlen kompromisszumot vetett fel. Menjen el az összes szervezet, terjessze elő a korábbi nyilatkozatban megfogalmazott feltételeit, majd ha nem teljesítik, amint az várható, akkor vonuljanak ki látványosan a tárgyalásról. Abban azért mindenki egyetértett, hogy a Fidesz nélkül nem megyünk. Az egyik szünetben Orbán elmondta, hogy ők, ha akarnának, se tudnának elmenni, mert valamelyik testületük előzetesen így döntött.  Mondom, akkor közöld ezt a többiekkel, s így a kérdés el is dőlt. Nyugi, mondta Orbán, ez még nem aktuális. A többség egyelőre el akar menni. Ha nagyon okoskodunk, nélkülünk is elmennek.

Orbán inkább javasolja, próbáljuk felvenni a kapcsolatot a pártközponttal, hogy teljesítették-e a feltételeinket. Együtt megyünk mindannyian, az asztal nem kerek, hanem egyik oldalon ülünk mi, a másik oldalon az MSZMP, a hozzá közelálló szervezetekkel. Ha záros határidőn belül nem fogadják el a feltételeinket, könnyen veszélybe kerülhet a holnapi konferencia. Fejti titkárságának vezetőjét György Istvánt sikerült végülis elérnem. Ígéretet kapok, hogy Fejti elvtárssal beszél, s egy órán belül visszajelentkezik.

A Kerekasztal várakozik. Felbomlik a rend, mindenki ki-be jár, csoportokban beszélgetnek, van, aki telefonál, mások újságot olvasnak. Egyszer csak Csurka István, aki egy karosszékben elterpeszkedve, a Magyar Nemzetet olvassa, felkiált. Azonnal hívjátok a Fejtit! Nehogy közölje, hogy eleget tesz az igényeinknek. Hogy várják a Fideszt, s már fűrészelik is az asztalt. Itt olvasom, hogy az Új Márciusi Front se megy el. Ha a Nyers megengedheti magának, akkor mi miért is ne? Szabad Györggyel és Magyar Bálinttal hármasban megfogalmazunk egy nyilatkozatot. Ennek lényege: az EKA valamennyi szervezete készen áll az MSZMP-vel való érdemi tárgyalásra, az alkotmányosságra való átmenet érdekében. Ennek feltételeiben megegyeztünk, de azokat az MSZMP figyelmen kívül hagyta. Ezért nem látjuk biztosítottnak, hogy április 8-án érdemi tárgyalásra kerüljön sor. A meghirdetett rendezvényről azzal maradunk távol, hogy érdemi tárgyalásra továbbra is készen állunk. A Nyilatkozat azzal fejeződik be, hogy az EKA a tárgyalások előkészítésére operatív bizottságot jelöl ki, és a Független Jogász Fórum útján várja az MSZMP ez irányú megkeresését.

Egyhangú döntéssel az EKA a nyilatkozatot elfogadja. Engem bíznak meg, hogy a másnapi tanácskozáson az EKA képviseletében jelenjek meg, olvassam fel a nyilatkozatot, majd távozzak. Orbán javaslatára végül abban is megállapodtunk, hogy a tárgyalásokkal kapcsolatos álláspontunkat nemzetközi sajtótájékoztatón ismertetjük.

Bármilyen későre nyúlt is a tanácskozás, a Vén Diák még nyitva van. Bártfayval beülünk, s rendelünk egy üveg bort. Felidézzük az ülésen történteket. Amikor már csak ketten maradunk, s a székek felkerülnek az üresen hagyott asztalokra, Bártfay megfogalmazza, amit mindketten gondolunk. Azt hiszem, mondja, ma dőlt el a rendszerváltozás. Az MSZMP-nek nem sikerült feldarabolnia az Ellenzéki Kerekasztalt…


Amíg mindezt az állampárt is elismerte, és belement az egyeztetésbe, két hétnek kellett eltelnie. Jó is volt így, mert az Ellenzéki Kerekasztalnak is időre volt szüksége, hogy a tárgyalások részletes feltételeiben és az operatív bizottság összetételében megegyezzen. Különösen ez utóbbi okozott nehézséget. Itt már valódi érdekellentétek, különböző pártszempontok is felmerültek.

A szociáldemokraták képviseletében az április 14-i ülésen jelenik meg először Baranyai Tibor. Révésszel szemben ő nem akarja tudomásul venni, hogy a Kerekasztalnál az MDF, az SzDSz és a Fidesz képviselőinek legalább akkora szavuk van, mint a történelmi pártoknak. Ott ül a tőlem jobbra eső sorban az első széken. Így aztán jól hallom, hogy az egyes felszólalásokat a mellette ülő párttársának, Bácskai Sándornak hogyan kommentálja. „Legközelebb mi is elhozzuk az ifijeinket”, sziszegi Bácskainak különböző variációkban mindannyiszor, amikor Kövér vagy Fodor felszólal. Számomra a Kerekasztalnál elmondott legelső szavai is felejthetetlenek: „A politika bonyolult dolog, fiatal barátom.” Ezt az előtte felszólaló Magyar Bálintnak címezi. A reakciót nem látja, mert azután felém fordul, és hosszas fejtegetésbe kezd.

A Néppárt azt az álláspontot képviseli, hogy az operatív bizottságban is jelen kell lennie mind a nyolc szervezetnek. A többiek Magyar Bálinttal értenek egyet, hogy külön kell választani a technikai előkészítést és az érdemi tárgyalásokat. Ha a teljes ellenzék felvonul, az a közvélemény szemében már tárgyalásnak minősül. Fodor Gábor felveti, hogy 3-4 főt kellene megbízni, akik nem a pártokat, hanem magát az EKÁ-t képviselik. Kerényi Imre a Ligától ezt azzal toldja meg, hogy az előkészületből teljesen maradjanak ki a pártok, a Független Jogász Fórum tárgyaljon az MSZMP-vel, mondjuk háromfős delegációval…

Magyar Bálint nagyon észnél van. Tudja, az SzDSz-nek van a legjobb szakértője, Tölgyessy Péter. Ha ő tárgyal, az SzDSz tartja kézben az eseményeket. Persze azt is tudja, hogy az operatív bizottság személyi összetételében most nem lehet megegyezni. Azért sem, mert az MDF a mai ülésről valahogy nem értesült, nélküle pedig végképp nem lehet dönteni. Azt mondja, hagyjuk a bizottság összetételét, először dolgozzuk ki az EKA közös álláspontját az érdemi feltételekről. Javasolja, hogy Tölgyessy Péter és Sólyom László közösen készítsen egy írásos anyagot, amelyet a Kerekasztal legközelebbi ülésén tárgyaljon meg. Ügyes, mondom az ülés után Bártfaynak. Magyar Bálint Szabad távollétében meghatározta az operatív bizottság összetételét. Így azonban ez nem teljesen igaz. Öt nappal később, amikor a tárgyalási feltételek mellett az operatív bizottság összetételéről is döntünk, Szabad György az ülés közben odajön hozzám, s azt mondja, ha vállalom, ő javasol harmadiknak. Hozzáteszi, számára ez megnyugtató lenne. Arra kérem, hogy ne javasoljon. Úgy látom ugyanis, hogy a Tölgyessy-Sólyom szakértői duó mögött kialakult egy konszenzus. Az ülés elején a kisgazdák sokáig ragaszkodtak ahhoz, hogy ők is delegálhassanak egy személyt az operatív bizottságba. Most viszont úgy tűnik, miután a Néppárt is feladta az előző ülésen képviselt álláspontját, ők is elfogadták, hogy a párton belüli problémáikat nem lehet az EKÁ-ra is kiterjeszteni. Ha újra előjön a háromfős delegáció, felborulhat a konszenzus…

Boross Imre persze okkal tart a Kisgazdapárton belüli EKA-ellenes csoport támadásától. Ő a Vörös Vince pártelnök által létrehozott operatív bizottság elnöke és az én személyre szóló meghívásomra, de a pártelnök meghatalmazásával jött el a március 22-i ülésre és képviseli a Kisgazdapártot azóta is az EKÁ-ban. Ugyanakkor a hatalmi viszonyok még korántsem dőltek el a pártban. Ezzel az MSZMP is tisztában van, s ezért – lehet nem minden hátsó szándék nélkül – két meghívót is küldött a kisgazdáknak az emlékezetes április 8-i ülésére.  Egyet Pártay Tivadar tiszteletbeli elnöknek, egyet pedig Boross Imrének. Pártay megbízásából egy delegáció részt is vett az ülésen, bár tudták, hogy az EKA – benne a párt hivatalos küldötte – előző este a távollét mellett döntött. (Érdekesség: a Fejti-féle rendezvényen az ellenzék részéről egyedül megjelent kisgazda delegáció egyik tagja Torgyán József volt. Az új rendszer e sajátos figurájának – az első jobbközép koalíció belső bomlasztójának, s a második miniszterének – ez volt az első komolyabb politikai szereplése.)

Az április 19-i ülés fő témája egyébként nem az operatív bizottság összetétele, hanem a Tölgyessy által megfogalmazott levél megvitatása, amely a tárgyalási feltételeket tartalmazza. Tölgyessy ugyan jelzi, hogy a levél szövegét az április 14-i határozattal összhangban Sólyom Lászlóval egyeztette, mégis elég nyilvánvaló, hogy mindazt, amiről vitatkozunk, saját szellemi termékének tekinti.

Ehhez képest elég nehezen viseli, hogy minden bekezdéshez, sőt minden mondathoz vannak észrevételek. Különösen akkor, amikor Szabad György veszi kezébe az anyagot. Érdeklődéssel nézem a szituációt. Jobbra tőlem Szabad, aki javítgat a szövegben, balra Tölgyessy, aki vörösödve, izzadva figyeli. Szabad mellett Csurka, aki Tölgyessyt méregeti. Figyelj, mondom a mellettem ülő Bártfaynak. Szerintem Csurka most arra gondol, Tölgyessyt mindjárt megüti a guta, s akkor egy szabad demokratával kevesebb. Ehhez képest mi történik? Csurka átnyúl az asztalon, ráteszi a kezét Tölgyessyére és így szól: Nyugi Péter, ha az ember politikai szöveget ír, azt szétcincálják…

Tölgyessyt egyébként Csurka nem tudta megnyugtatni. Este felhívott, tele volt panasszal. Szabad György nem is jogász, nem tudja, hogy minden szónak, sőt a szórendnek is jelentősége van. Mégis beleszól a fogalmazásba. Tölgyessynek nem volt igaza. A közösen megfogalmazott szöveg – amelyet a kézbesítést követően nyilvánosságra hoztunk – egyértelmű volt, határozott és főleg hatásos.

Az MSZMP ezúttal nyomban reagál, s a két fél megbízottai még a héten megkezdik az érdemi tárgyalásokat előkészítő megbeszélést. Az első ülésre 1989. április 22-én, szombaton kerül sor. Az Ellenzéki Kerekasztal megalakulása óta egyetlen hónap telt el. Az MSZMP-t Forgács Imre, György István és Tóth András képviseli. Az utóbbi volt az, aki az „MSZMP szakértőjeként” kiadott nyilatkozatában április 5-én még nem csupán az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalási feltételeit negligálta, hanem az EKA létét is kétségbe vonta. György István pedig Fejti titkáraként április 8-án még nem engedett be az MSZMP által szervezett tárgyalásra, ahol az Ellenzéki Kerekasztal nevében és megbízásából jelentem meg…


Ugyanezen a szombaton a Független Jogász Fórum is emlékezetes tanácskozást tart. A jogi egyetem zsúfolásig megtelt előadótermében Kutrucz Katalin az állam elleni bűncselekményekre vonatkozó szabályozás teljes átalakításáról, Egressy András pedig a piacgazdaság kialakulását akadályozó büntetőjogi tényállások kiiktatásáról beszél. Egressy a gyakorló ügyvéd által tapasztalt visszásságok felől közelíti meg a témát, Kati pedig sokszorosan átgondolt, kiérlelt koncepcióját fejti ki.

Az állam elleni bűncselekményekkel sajátos a viszonya. 1971-ben Kádár Miklós professzornál államvizsgázik, aki meghívja a büntetőjogi tanszékre. Amikor elkezd tanítani, kijelenti, hogy a katedráról ezzel a témával kapcsolatban is azt fogja mondani, amit gondol. A válasz az, hogy akkor erről ne tartson előadást. A szemináriumokra szűkebb körben azért be lehet vinni a nyugat-európai törvényeket és a Csemegi Kódexet, s rá lehet mutatni, hogy az állam elleni bűncselekmények szabályozása és alkalmazása ezekkel szemben nálunk nem jogi, hanem politikai kérdés. Közben a tudományos publikációkban elsősorban a büntető jogtudomány történetével foglalkozik, mert ez politikailag semleges terület, mégis sok mindent el lehet mondani.

1988 nyarán azután egy OTKA pályázatra írt tanulmányban megfogalmazza a hatályos BTK állam elleni fejezetének nyílt kritikáját, és az átalakítás szempontjait. Ez akkor eretnekségnek számított és sokakban megütközést keltett, de retorziót már nem alkalmaztak. A pályázati pénzt kifizették, de a tanulmány nyomtatásban sehol sem jelent meg.

Ez a tanulmány volt az alapja a Jogászfórum 1989. április 22-i tanácskozásán elhangzott előadásnak, és az ott elfogadott állásfoglalásnak. A koncepciót később az Ellenzéki Kerekasztal is magáévá tette, s ezt lehetett azután a háromoldalú tárgyalásokon konszenzussal elfogadtatni. Annál is inkább, mert a büntetőjog módosításával foglalkozó szakbizottságban az EKÁ-t képviselő Kutrucz Katalin mellett az u.n. „harmadik oldalt” tanszéki kollégája Györgyi Kálmán, a későbbi legfőbb ügyész, az MSZMP-t pedig egyetemi csoporttársunk, az IM-ben dolgozó Kratochwill Krisztina képviselte…

A hatalom álláspontja egyébként, mint annyi más ügyben, az állam elleni bűncselekmények kérdésében is nagyon gyorsan változott. 1989 februárjában, amikor az Igazságügy Minisztériumban elhatározták a Btk. módosítását, kezdetben e politikailag kényes részt még érintetlenül akarták hagyni. Amikor a módosítás ügyében a büntetőjogi tanszéket megkeresték, az állam elleni fejezet átalakítására vonatkozó javaslatot kategorikusan elutasították. Azt mondták, ez nem aktuális, talán majd 1991.-ben. Aztán két hét múlva jelentkeztek, hogy mégis kéne egy anyag. László Jenő főosztályvezető kereste telefonon Kutrucz Katalint. Egy óra múlva visszahívja, mondta Gyarmati Jánosné a tanszéki adminisztrátor, most éppen szemináriumot tart. Akkor kérem, kapcsoljanak oda, válaszolta a főosztályvezető. Valami miatt egyszerre nagyon sürgős lett a dolog, annyira, hogy még a szemináriumot is meg kellett szakítani, és a főosztályvezető telefonját a tanszéki könyvtárba bekapcsolni. Oda, ahol az Ellenzéki Kerekasztal egy hónap múlva megalakul…

Az Igazságügy Minisztérium által kért anyagot egyébként Györgyi Kálmánnal és egy fiatal tanársegéddel Margittán Évával hármasban, az 1988 nyarán írt tanulmány alapján készítették el. Így a Nemzeti Kerekasztal büntetőjogi szakbizottságában mindhárom oldal jószerével ugyanabból a forrásból merített.


Az Ellenzéki Kerekasztal április 19-i ülése előtt jelentkezik Elbert Márta a Fekete-Doboz független videó-folyóirat vezetője. Felvételeket szeretnének készíteni az EKA ülésekről, hogy az ellenzéki mozgalmakról készített sorozatukba bekerüljön az Ellenzéki Kerekasztal is. A Független Jogász Fórumról ugyan még nem forgattak, de sokat hallottam róluk. Fontosnak tartom a történelem dokumentálását. Biztos vagyok abban, hogy mindaz, ami 89-ben történik, valamilyen formában része a történelemnek. És az utókor azt ismerheti meg igazán, a maga valóságában, amit a saját szemével láthat, hallhat. A műfajjal szemben különben is elfogult vagyok. Édesapám különleges technikai érdeklődésének köszönhetően már a nyolcvanas évek közepén vett egy videokamerát. Tőle kölcsönkérve magam is készítettem felvételeket a különböző ellenzéki megmozdulásokról. Örülök hát a Fekete Doboz jelentkezésének és megígérem, támogatni fogom kérésüket. Senkinek sincs ellenvetése. Így az április 19-i ülés utolsó negyedéről a Fekete Doboz már felvételt készít.

A video folyóirat státuszát azonban csak az április 28-i ülésen rendeztük. Lépéskényszerben is voltunk, mert a Filmhíradó és a MOVI képviselői is bejelentették részvételi szándékukat. Vita után olyan döntés született, hogy a Fekete Doboz az ülésen történtek dokumentálása céljából folyamatosan forgathat, bárki más eseti döntés alapján. Az elkészült anyagot a Fekete Doboz csak a résztvevők egyhangú hozzájárulásával hozhatja nyilvánosságra. Addig is minden ülés után a kazettákat én kapom meg, s otthon tárolom. Úgy voltunk vele, ha már lehallgatnak, és a hangunkat hallják, legalább a képünket ne láthassák.

A Fekete Doboz kivételes státuszát, amit én ellenzéki kötődésük miatt indokoltnak és igazságosnak is tartok, nem mindenki veszi tudomásul. Székely Ferenc az állami tulajdonú MOVI vezetője nem érti, ha a Fekete Doboz igen, akkor ők miért nem forgathatnak. Egy felvétel elég a dokumentálására mondom és az EKA egyszer már döntött a Fekete Dobozról. Ezt még nagyon meg fogod bánni, közölte, mielőtt nagy nehezen távozott.

A Fekete Doboz egyébként nagyon jó munkát végzett. Az ülésekről, ha nem is elejétől végig, de értékes felvételeket készített. Ezek írott változata képezte az alapját „A rendszerváltás forgatókönyve” című négy kötetes forráskiadványnak. De továbbra is szükség volt a Független Jogász Fórum által készített jegyzőkönyvekre, hiszen a videofelvételek hiányosak voltak. A két anyag egybevetése alapján megállapítható, hogy a Jogászfórum, azaz Richter Anna és néhány esetben Orzó Katalin, minden fontos részletre kiterjedő, szakmailag és politikailag egyaránt korrekt, abszolút hiteles, a kutatók számára nélkülözhetetlen forrásként szolgáló jegyzőkönyveket készített.

A történelem dokumentálásában tehát a Fekete Doboznak elévülhetetlen érdemei vannak. Más dolog, hogy amikor az EKA kettészakadt, az egységes Kerekasztal által biztosított privilegizált helyzetüket a hozzájuk közelálló liberális oldal érdekében akarták kihasználni. A közel százötven órás anyagból készítettek egy 5x50 perces sorozatot, amely a köztársasági elnök ügyére koncentrált, s ezen keresztül azt akarta bemutatni, hogy az MDF és személy szerint Antall József miként árulja el az SzDSz és a Fidesz által következetesen képviselt ellenzéki álláspontot. A filmsorozatot a Magyar Televízióban akarták levetíteni, közvetlenül a választások előtt. Mivel ehhez minden résztvevő és minden szervezet hozzájárulása kellett, a film megtekintése után az MDF képviselői és mások is úgy nyilatkoztak, hogy ehhez nem járulnak hozzá. Nos, ettől kezdve ők a nyilvánosság ellenségei lettek. Sőt én, aki személy szerint és a Független Jogász Fórum nevében ugyan nem tettem ellenvetést, pillanatok alatt elsőszámú közellenség lettem, amint a választások után felmelegített vitában az MDF által képviselt álláspont melletti érveket egy interjúban felsoroltam.  Nem számított a kezdeményező szerepem abban, hogy egyáltalán forgathattak, nem számított a közös munka során kialakult barátság, az a kétségtelen tény sem, hogy én személy szerint és a Jogászfórum részéről is hozzájárultam a sorozat bemutatásához. Egy dolog számított: én akkor már az MDF frakcióvezetője voltam, ők pedig a másik oldalon álltak. Akkor pedig nincsenek régi érdemek, mit sem érnek a barátságok és a megtörtént események is más beállításba kerülnek. A vádaskodásban az egyébként egymással hadakozó Elbert Márta és Pesthy László egymásra találtak.

Azóta sok minden változott. Elbert és Pesthy végleg összevesztek, nem tudni az üzleti vagy a politikai nézeteltérések játszottak-e ebben nagyobb szerepet. Pesthyvel már, mint öntudatos jobboldalival találkoztam, szemrehányást tett nekem, hogy nem vagyok elég magyar és nem támogatom kellő mértékben a Fideszt. Elbert Mártával az EKA megalakulásának huszadik évfordulóján futottam össze, az SzDSz által szervezett rendezvényen, ahol díszvendég voltam. Úgy éreztem zavarban van, próbáltam mondani valami jópofát, de nem sikerült megtalálni vele sem a hangot. Nem hiszem, hogy bennem lenne a hiba. De lehet, hogy bennük sem. Lehet, hogy húsz évvel ezelőtt volt egy kegyelmi pillanat, ami elmúlt. S amit soha többé, senki nem tud visszahozni. Ez az, amit nagyon nehezen tudok elfogadni.

Elbert Márta egyébként a Nemzeti Kerekasztal tárgyalások kezdetének megünneplésére nagy házibulit szervezett. Bizonyos fokig a középpontban érezhettem magam, hiszen én tettem szándéknyilatkozatot az EKA nevében, s a bulin ellenzékiek voltak. Feltűnt persze, hogy kizárólag eszdéeszesek, fideszesek, s hozzájuk közelállók, de istenem ez Elbert Márta bulija, azt hív meg, akit akar. Egy kisebb csoport közepén beszéltem, nemzeti összefogásról, hazáról, jövőről, amikor az ajtóban megjelent Lovas Zoltán az ismert liberális újságíró, némileg alkoholos állapotban. Jól hallottam? kérdezte. Nemzet, meg haza, tudod te egyáltalán, miről beszélsz? A korábban rám figyelő, látszólag velem egyetértő társaságban senki sem volt, aki leintette volna. Egyik pillanatról a másikra kijózanodtam. Miért is gondoltam, hogy évszázados problémákat egyetlen csodálatos esztendő alatt sikerül megoldani? S miért voltam olyan elbizakodott, hogy nekem ebben valami szerepem lehet? Azt hittem, túl lehet lépni az irodalomból importált anakronisztikus népi-urbánus ellentéteken.

Amikor még kívülről figyeltem a jobbára zsidó származású értelmiség működését a demokratikus ellenzékben, arra gondoltam, most végre megszűnhet a szembenállás. Kun Béla és Rákosi után jön egy olyan csapat, amely a többségi társadalom oldalán áll, sőt hajlandó a magyar ügy érdekében kockázatot is vállalni. A többség pedig képes lesz a kisebbség jogos sérelmeit feledtetni. A Kerekasztal koordinálásával eltöltött három hónap számomra azért is volt fantasztikus élmény, mert a résztvevők közötti szolidaritás, a demokrácia iránti közös elkötelezettség – és persze az erőfölényben lévő közös ellenfél – háttérbe szorította a múltbéli nyavalyákat. Aztán nagyon gyorsan be kellett látnom, hogy az elsősorban az értelmiséget megosztó – az irodalmi életben „népi-urbánus”-nak nevezett – ellentét bonyolultabb, mélyebben gyökerező és sokrétűbb jelenség annál, hogy ilyen könnyen túl tudnánk emelkedni rajta.

S mégsem szabad feladni. A Kerekasztal szellemisége az, ami segíthet. Szabad György szenvedélyes hazafisága, Magyar Bálint harcos rendszerellenessége, Antall bölcsessége, mindaz, amire akkor képesek voltunk. A nemzeti együttműködést – ami Magyarország boldogulásának egyedüli esélye – nem lehet úgy megvalósítani, hogy az egyik oldal lenyomja a másikat. Csak úgy, ha elfogadjuk azt, hogy nem vagyunk egyformák, s mégis képesek vagyunk együttműködni. Persze az együttműködés alapja csakis a nemzeti érdekek tiszteletben tartása lehet. S annak elfogadása, hogy mindannyian ehhez a nemzethez, s ehhez a hazához tartozunk. Természetesen a határon túli magyarok is. De ugyanígy a zsidók, a cigányok s a Magyarországon élő mindenféle nemzetiségek.

Erről jut eszembe két történet. Az egyiket Antall József mesélte a másikat Wéber János barátom.

Antall 1991-ben hivatalos látogatásra, Izraelbe utazott. Jitzhák Shamir miniszterelnök volt a vendéglátója. Antall programjának szervezője – egy magyar származású titkosszolgálati ember – mindenre odafigyelt, arra is, hogy a magyar miniszterelnököt a szálloda előtt magyar nemzeti viseletbe öltözött lányok köszöntsék, a szobájában pedig egy olyan torta várja, amelynek a közepén marcipánból kirakva, ott a koronás címer. Amikor Antall találkozott az izraeli miniszterelnökkel, megemlítette, hogy milyen figyelmes volt a látogatás szervezője. Mire Shamír: „Ne is mondja, hogy ezek a magyarok milyen nacionalisták!”

A másik történet a sváb származású Wéber Jánostól származik. Nagyapja az Osztrák-Magyar Monarchia katonájaként az első világháborúban, Olaszországban szolgált. Tudod fiam, mesélte vagy ötven évvel később az unokájának, az volt a legrosszabb, hogy idegenek között voltunk. Az egész században csak ketten voltunk magyarok, a Szepi bátyád, meg én.


Időközben megkezdődnek az előkészületek Nagy Imre és társai újratemetésére. A Jogászfórum választmányában ez is szóba kerül. Úgy látjuk, megvan a veszélye, hogy a hatalom a régi módszert alkalmazza, s csak a kommunista áldozatokat rehabilitálja… Így történt ez 1953 után is, amikor úgy tettek, mintha az u.n. „személyi kultusznak” csak kommunista áldozatai lettek volna. 1956-ban újra temették Rajkot, de a nem kommunista áldozatok ügye továbbra is tabu volt. A Történelmi Igazságtétel Bizottság ugyan javasolta, hogy az öt kommunista mártír mellett temessenek el öt névtelen forradalmárt is, de a kormányzat még nem mondott igent. Úgy véltük, a Jogászfórumnak a nyilvánosság előtt támogatnia kell a TIB javaslatát. De milyen alapon szóljon bele egy jogász szervezet egy ilyen vitába. Nem emlékszem, kinek volt az ötlete, de az volt a megoldás, hogy Nagy Imre és társai elszakítása a forradalom többi áldozatától, „a törvény, illetve a törvénytelenség előtti egyenlőség” megsértését jelentené. Ez okból tartottuk magunkat kompetensnek, hogy állást foglaljunk a vitában. 1989. április 29-én kibocsátott állásfoglalásunkban leszögezzük, hogy a forradalom nem néhány vezető politikus, de nem is a kommunista értelmiségi mozgalom érdeme, hanem az egész magyar nép forradalma volt. Felvetjük, hogy az elkülönített temetés alapja lehet, egy olyan történelemhamisításnak, hogy a forradalmat tulajdonképpen a kommunisták csináltak. Többen azt mondják, ez annyira abszurd, hogy tegyük hozzá: egy ilyen beállítás ma még irreálisnak látszik. S lám, tizennyolc év múlva a forradalom ötvenedik évfordulóját – igaz, kényszerítő körülmények hatására – a nép kizárásával, sajátjaként ünnepli a szocialista hatalom…

Ez a helyzet azért megzavarja az embereket. A legszebb példa egy telefonáló a Klub rádióban, Bolgár György műsorában, az október 23-i tüntetések időszakában. Mit szól hozzá Bolgár úr, kezdi a hallgató, most ugyanaz a csőcselék randalírozik az utcán, mint 56-ban. Kicsit kivár, majd – hangjában őszinte felháborodással – így folytatja: s mi nem tudunk békésen ünnepelni! És a műsorvezető nem kérdezi meg, hogy mit is akarna a betelefonáló ünnepelni? Csak nem azt a csőcseléket, amely szerinte ötvenhatban az utcán randalírozott? S amely ötven év után akadálya a békés ünneplésnek?

Az őszödi beszéd után elkezdődött Kossuth téri tüntetéssorozat közben felhív az egyik internetes lap újságírója. A Kossuth téri tüntetők egyik vezetője úgy nyilatkozott, hogy a nemzetáruló parlament helyett – az Ellenzéki Kerekasztal példájára – egy alkotmányozó nemzetgyűlést kellene tartani, amely elfogadhatná a Szent Korona-tan alapján álló új magyar Alkotmányt. Kérdezi, hogy nekem, mint az EKA szervezőjének mi a véleményem erről a javaslatról. Mondom, ugyanaz, mint magának. Remek, mondja, akkor kifejtené részletesen az álláspontját? Nem, válaszolom. Kérdezi, miért? Azért, mondom, mert a Kossuth téri tüntetők, s a másik oldal hangadói között nem sok különbséget látok. A diskurzus azon a szinten folyik, hogy „Kuss, mert jól fejbe váglak az Aranybullával!” Mire a válasz: „Te rohadt antiszemita!” Ebbe semmi kedvem bekapcsolódni.


A televízió nyilvánossága előtt az Ellenzéki Kerekasztal április 29-én a kettes csatorna késő esti Napzárta című adásában mutatkozott be. Engem kerestek meg, s invitáltak a műsorba, amit azzal hárítottam el, hogy jó lenne, ha többen lennénk. Ekkor felmerült, hogy menjen minden szervezet részéről egy személy, beleértve a Jogászfórumot is. Az EKA április 28-i ülésén az volt az általános vélemény, hogy egy nagy kivonulás nem ad lehetőséget érdemi bemutatkozásra, ezért olyan döntés született, hogy menjünk négyen, Varga Csaba, Prepeliczay, Orbán és én. Ne legyen kiírva a nevek alatt, hogy ki melyik szervezetet képviseli, mindannyian az Ellenzéki Kerekasztal nevében vagyunk ott, s a közös álláspontot fejtjük ki. Mindenki korrekt volt, elő sem került a Néppárt, a Kisgazdapárt vagy a Fidesz neve, a Jogászfórumról nem is beszélve. Vicsek Ferenc vezette a műsort, szerintem jól sikerült.

Az igazi bemutatkozás azonban május 1-én volt a Liga által a Népligetben szervezett majálison. Ez az MSZMP hagyományos városligeti rendezvényének volt az ellenzéki kontrája. Persze március 15-éhez képest, ahol az ellenzék sokkal több embert tudott megmozgatni, mint a hatalom, itt működtek a régi reflexek. Mindenki tudta, a Városligetben van sör és virsli, azt megszokták az emberek. Ettől függetlenül a Népligetbe is sokan kijöttek, persze korántsem annyian, mint a városligeti majálisra. Az Ellenzéki Kerekasztal bemutatkozása viszont igazán sikeres volt, zsúfolásig megtelt a Jurta Színház.

Április 28-án abban is döntöttünk, hogy én vezessem a fórumot, mutassam be az EKA-t, majd a közönség kérdéseit szelektálva, adjak szót az egyes résztvevőknek. Az én javaslatom először az volt, hogy ezt csinálja egy profi műsorvezető, de erre elég egyöntetű volt a reakció, hogy nekem kell ezt a szerepet vállalnom. Nem csak Szabad György és Őry Csaba, hanem Varga Csaba, Tölgyessy és Sólyom László is ezen a véleményen volt. Végül egyhangú döntés született, hogy én vezessem a fórumot, az EKA pártjai pedig döntsenek arról, hogy ki képviseli őket. Így a Jurtában az EKA ülésén addig meg sem jelent Lezsák volt ott az MDF-től, Ruttner a szocdemektől, s a Boross Imre által patronált Hardy Péter a kisgazdáktól. A többiek „igazi” ekások voltak, Kövér László, Magyar Bálint, Bruszt László, Varga Csaba és Zétényi Zsolt.

Az összetétel annyiban hátrányos volt, hogy Tölgyessy és Sólyom nem vettek részt a fórumon, s a másnapi előkészítő tárgyaláson nem tudták cáfolni az MSZMP küldöttségének azokat a vádjait, hogy Magyar Bálint és én beleszóltunk volna a Párt belügyeibe, mert úgy nyilatkoztunk, hogy jobb lenne, ha az MSZMP-ben a reformszárny kerekedne felül. A május 2-i EKA ülésen ezt Tölgyessy vetette fel, mondván, vigyázni kéne az ilyen nyilatkozatokkal, mert veszélyeztethetik a tárgyalás eredményességét. Richter Anna, aki jelen volt a tárgyaláson vitába szállt Tölgyessyvel. Elmondta, miután ő a Jurtában is ott volt, a tárgyaláson cáfolni tudta az emeszempések vádjait. Ott is kifejtette, hogy én a közönség által felvetett kérdésre úgy válaszoltam, hogy ez az MSZMP belügye, ezt nem nekünk kell megoldanunk. Magyar Bálint pedig ebben a kérdésben nem is nyilatkozott.

Fontos, hogy volt közöttünk valaki, Richter Anna, aki politikai, taktikai szempontoktól, szervezeti kötöttségtől függetlenül, kész volt a politikusokat a tényekkel szembesíteni. Mert Tölgyessy Péter paradox módon e szakértői-tárgyalói megbízatás révén vált politikussá. S úgy is kezdett viselkedni…

A Jurtában tartott május 1.-i rendezvénynek egyébként elsősorban azért volt jelentősége, mert a Magyar Televízió főműsoridőben, este 8 órakor, egy huszonnyolc perces anyagot adott le az Ellenzéki Kerekasztal fórumáról, percre pontosan annyit, amennyit az MSZMP városligeti Népszabadság-fórumáról. A tévések ragaszkodtak hozzá, hogy mindkét fél küldjön valakit, aki irányítja a vágást, nehogy utólag bárki reklamálhasson. Mi Jancsó Miklós filmrendezőt kértük meg erre, s egészen jó kis műsor kerekedett ki a fórumunkból…


Az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal közötti érdemi tárgyalásokat előkészítő megbeszéléseket az MSZMP bő két hét elteltével egyoldalúan megszakította. A Központi Bizottság ugyanis nyilatkozatot adott ki, amelyben felmelegítette az április 8-án kudarcba fulladt sokszereplős u.n. „Nemzeti Kerekasztal” gondolatát, és javaslatával megkereste az egyes szervezeteket, köztük az Ellenzéki Kerekasztalban tömörült szervezeteket is.

Az Ellenzéki Kerekasztal ezt követő ülésére az SzDSz kész javaslattal érkezik. A lényeg: az MSZMP azzal, hogy az Ellenzéki Kerekasztallal megkezdett előkészítő tárgyalásokat figyelmen kívül hagyva visszatért a boldog-boldogtalant magába foglaló „kerekasztal” gondolatához és javaslatával közvetlenül kereste meg az EKA szervezeteit, felrúgta a tárgyalóasztalt, Ezt az eljárást az Ellenzéki Kerekasztal visszautasítja és szervezetei nem hajlandók részt venni az MSZMP által kezdeményezett tárgyalásokon.

Szabad György egyetért azzal, hogy az MSZMP által tett tárgyalási javaslat az Ellenzéki Kerekasztal feldarabolására irányul, s ezért elfogadhatatlan. Ugyanakkor kifejti, hogy a KB nyilatkozatnak vannak pozitív elemei is, például az, hogy elismeri a szabad választások szükségességét. Boross Imre ehhez hozzáteszi, hogy negyven évet élt meg ebben a rendszerben és most hallotta először a kommunistáktól, hogy elfogadják a szabad választások gondolatát. Ezt mindenképpen értékelni kell. Én arra koncentrálok, hogy azt tegyük világossá, az EKA negligálását nem valami sértettség okán kifogásoljuk, hanem azért, mert létrejöttét a demokratikus átalakulás fontos állomásának tekintjük, az MSZMP KB nyilatkozata pedig ebből a szempontból visszalépés. Az Ellenzéki Kerekasztal egysége tehát nem öncél, hanem a demokratikus átalakulás eszköze. Ezt az előterjesztők ugyan lényegtelennek tartották, sőt emlékezetem szerint Magyar Bálint egyszer még a „hülyeség” kifejezést is használta, végül a gondolat mégis bekerült az állásfoglalásba, mégpedig hangsúlyos helyen, utolsó mondatként. Indításként pedig a Szabad György által képviselt gondolat: örömünket fejeztük ki, amiért az MSZMP magáévá tette az EKA álláspontját, hogy a demokratikus átmenet csak szabad választások útján valósítható meg,

Most, hogy mindezt felidézem, úgy vélem, ezen az ülésen valami megváltozott bennem. Továbbra is rokonszenveztem ugyan az SzDSz és a Fidesz radikalizmusával, támadt egy hiányérzetem, miközben nagyon is megértettem Szabad György, vagy akár Boross Imre óvatosságát. Ők sok mindent megéltek már, amit mi nem. Óvatosságuk mögött nem határozatlanság vagy megalkuvás, hanem felelősségtudat van. A liberálisok pedig valahogy úgy gondolkodnak, hogy megpróbáljuk, reméljük sikerül, de ha nem, akkor annyi… Nem nevezném ezt felelőtlenségnek, csak egy másfajta attitűdnek. S a két különböző politikai magatartást a legtöbb esetben sikerült összhangba hozni. Így a kétfajta hozzáállás végül is jól kiegészítette egymást.


Mint később kiderült, ez a május 8-i KB nyilatkozat volt Fejtiék utolsó próbálkozása az Ellenzéki Kerekasztal feldarabolására. A kísérlet teljes kudarcot vallott, sőt a kezdeményezőkre kifejezetten visszaütött. A „Nemzeti Kerekasztal” felmelegített ötlete már teljes érdektelenségbe fulladt. Az EKA tagszervezetinek küldött meghívókra az MSZMP KB a legtöbb esetben az Ellenzéki Kerekasztal nyilatkozatát kapta válaszul. A politikai vákuumot pedig jól kihasználták a Grósz-Fejti csoport párton belüli ellenfelei.

Az MSZMP reformköreinek tanácskozása nyilatkozatban szólította fel az MSZMP KB-t, hogy haladéktalanul folytassa a tárgyalásokat az EKA-val. Ha pedig e felszólításnak a KB nem tesz eleget, akkor tárgyaljon a kormány vagy a Parlament. Egyébként szinte mindenki az EKA-val történő tárgyalással akarta erősíteni saját magát. A refomkörök levelet írtak az EKA-nak, amelyben közvetlen tárgyalásokat javasoltak. Szűrős Mátyás is bejelentkezett, egy rádiónyilatkozatban ajánlotta föl, hogy szívesen közvetítene az EKA és az MSZMP között. (Pozsgay csak azért nem, mert ebben az időszakban Nyugat-Németországban tárgyalt.) Közben pedig vészesen közeledett június 16-a, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének napja. Nem csoda hát, ha május 25-én Tóth András megkereste Tölgyessyt, hogy felejtsék el a KB nyilatkozatot, és folytassák ott, ahol a hónap elején abbahagyták.

A felújított előkészítő tárgyalásokon az MSZMP szakértői jelentősen közelednek az EKA álláspontjához és május 29-én mindezt a Központi Bizottság határozataként nyilvánosságra is hozzák. Eszerint az MSZMP elfogadja az Ellenzéki Kerekasztalt egységes és egyenrangú tárgyalófélnek, kötelezettséget vállal, hogy a tárgyalások témájává tett kérdésekben a törvényhozás nem előzi meg a politikai megállapodásokat. Ugyanakkor továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az MSZMP-hez közelálló szervezetek (SZOT, Népfront, Demisz, stb.) teljes jogú, önálló tárgyalófélként vegyenek részt a tárgyalásokon.

Az MSZMP új javaslatában rejlő csapda, hogy az Ellenzéki Kerekasztalnak a közvélemény számára rokonszenves javaslatait az MSZMP a harmadik oldalon keresztül „kilőheti”, miközben ő maga az EKA-val azonos álláspontra helyezkedik. Az Ellenzéki Kerekasztal legközelebbi ülésén erről szól a vita. Végül olyan megállapodás születik, hogy Sólyomék először terjesszenek elő egy „A” verziót, miszerint a harmadik oldal csak tanácskozási joggal vesz részt a tárgyalásokon. Ha pedig ezt nem fogadják el, terjesszenek elő egy „B” verziót, miszerint szavazzon a harmadik oldal is, de szavazatával ne gátolhassa meg az EKA és az MSZMP esetleges konszenzusát.

A másik vitapont az érdemi tárgyalások megkezdésének időpontja. Ebben a kérdésben a Fidesz képviseli a leghatározottabban azt az álláspontot, hogy Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése előtt nem szabad leülni az MSZMP-vel. Szerintük az újratemetésen megnyilvánuló tömegtámogatás kedvezőbb feltételeket teremt a tárgyalásokhoz. Szabad György ezzel szemben úgy érvel, hogy az MSZMP tart az újratemetéstől, ezért éppen előtte leszünk jobb tárgyalási pozícióban, mint amikor kiderül, hogy a temetésen nem történik semmi olyasmi, amitől a hatalom retteg. Végül a kompromisszum: amennyiben az MSZMP legalább a „B” verziót elfogadja, június 16-át megelőzően kerüljön sor a tárgyalások megnyitására, amelyen az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal is nagy nyilvánosság előtt önmagát elkötelező szándéknyilatkozatot tesz. Az érdemi tárgyalások azonban csak az újratemetés után induljanak meg.

Ezzel a kompromisszummal nagyon is egyetértek. A hatalom fél az újratemetéssel kapcsolatos esetleges zavargásoktól, de úgy érzem, a félelem alaptalan. Az MSZMP mindenestre létkérdésnek tekinti a tárgyalások június 16. előtti megkezdését. A most megtett gesztusok magyarázata is ez, és lehet, hogy a továbbiakban olyan engedményekre is hajlandó lesz, amelyekbe azután, hogy az újratemetést megúszta, már biztosan nem menne bele, sőt esetleg az eddigieket is visszavonná.

A Tölgyessy-Sólyom duónak némi huzavona után sikerült elfogadtatnia a „B” verziót és június 10-én az MSZMP, az Ellenzéki Kerekasztal és az u.n. harmadik oldal képviselői aláírták az érdemi tárgyalások feltételeit szabályozó megállapodást, június 13-án pedig a Parlament Vadásztermében sor került  a háromoldalú tárgyalásokat megnyitó első plenáris ülésre.


Az Ellenzéki Kerekasztal vitastílusát, legalábbis az első három hónapban, amiről közvetlen élményeim alapján tudok beszámolni, leginkább az jellemezte, hogy a résztvevők őszintén egymás szemében mondták azt, amit gondoltak. Az egyes szervezetek képviselői általában hasonló állásponton voltak, de néha egymással is vitatkoztak. Abban az időszakban, amikor az EKA és az MSZMP közötti szakértői tárgyalások szüneteltek és egyfajta patthelyzet alakult ki, az Ellenzéki Kerekasztalon belüli nézeteltérések felerősödtek.

A reformköröktől kezdve a kormányig mindenki az EKA-val akar tárgyalni, hogy pozícióját erősítse az MSZMP-n belül. AZ EKA-nak van egy konszenzussal elfogadott álláspontja, hogy a hatalom centrumával kell tárgyalni, tehát az MSZMP hivatalos vezetésével. Nem arról van szó, hogy nem szeretjük a kormányban-többségben lévő reformereket, hogy nem rokonszenvezünk a reformkörök törekvéseivel, de ha a hatalom centruma az MSZMP, akkor azzal kell tárgyalni. És ha a „kétszarvú ördög”, akkor azzal, ahogy Tölgyessy megfogalmazta. Közben vigyázni kell, hogy ne taszítsuk el az MSZMP-n belüli velünk szimpatizáló csoportokat és személyeket.

Nem volt ez egy könnyű játék, s vigyázni kellett minden nyilatkozatra. Tölgyessy például egy interjúban arra a kérdésre, hogy mit szól az EKA a reformkörök tárgyalási ajánlatára, azt válaszolta, hogy ennek semmi értelme, mert a reformköröknek nincs hatalmuk.

A legközelebbi ülésen, május 24-én Boross Imre szemrehányást tesz ezért Tölgyessynek. Azt mondja, úgy emlékszik, arról volt szó, hogy Tölgyessy és Sólyom csak arról tárgyal és nyilatkozik, amiben az EKA megállapodott, ők a mi delegátusaink, szigorúan kötött mandátummal. Utána Orbán szólal fel. Elmondja, örül, hogy nem neki kellett felvetnie ezt a kérdést, de ő is sérelmezi a nyilatkozatot. Annál is inkább, mert ők szigorúan tartják magukat a megállapodáshoz és a Fideszen belül mindenkivel be is tartatják azt. A Tölgyessy nyilatkozat után pedig szemükre vetették, hogy ha mások mindenfélét nyilatkozhatnak, akkor ők miért nem? Vígh Károly is rátesz egy lapáttal. Ő budapesti reformkörösökkel találkozott, akik kifogásolták, sőt Szűrős sem tartotta szerencsésnek.

Megpróbálom lezárni a már-már elfajuló vitát. Erősítsük meg korábban elfogadott megállapodásunkat, hogy amiben nincs egységes álláspont, abban senki se nyilatkozzék, amiben van, abban bárki nyilatkozhat. Szabad megszorítást javasol: csak közösen elfogadott nyilatkozat értelmezéséről lehet szó, ameddig nincs szóvivőnk. Erre jön Prepeliczai, van szóvivőnk, az FJF. Lám Kónya Imre a tegnapi Magyar Nemzetben három hasábos interjút adott, de kizárólag arra szorítkozott, amiben konszenzus van. Próbálom Tölgyessy feje fölül elhárítani a vihart: Nem egyedülálló az eset, a Mai Napban meg az jelent meg, hogy az EKA felfüggesztette a tárgyalásokat és a kormányhoz fordul. Tölgyessy rácsap: Hogy került ez a Mai Naphoz?

Orbán elmondja: Kurucz Péter a Mai Nap újságírója Fidesz-tag, ott volt az ülésen és a korrekt beszámolót elferdítve írta meg. Tölgyessy tovább támad, ő éppen a Mai Nap hírére volt kénytelen reagálni. Mécs is besegít, a szervezeteken belüli túlzott demokrácia sem jó. Orbán lezárja: a Fidesz felelőssége annyi, hogy az újságíró Fidesz-tag. Ezt pedig elrendezzük.

Zétényi megint előáll azzal, hogy csak az FJF nyilatkozzon. Nem lenne szerencsés, hárítom el a javaslatot, mert ez olyan látszatot kelthetne, mintha problémák lennének az EKA-n belül. Térjünk rá az érdemi kérdésre, a reformkörökkel való kapcsolatra. Kiderült, ebben nincs érdemi nézetkülönbség az EKA-n belül. Örülnénk, ha a reformkörök valódi politikai tényezővé válnának, de a nyilvánosság előtt nem szabad velük összeborulni, s továbbra is a „kétszarvú ördöggel” akarunk tárgyalni.


Medgyessy Péter levele viszont, amelyben az EKA szervezeteit, a Független Jogász Fórumot és az Új Márciusi Frontot tárgyalásra hívta, már komoly vitát kavart.

A május 31-i ülésén az EKA megvitatja a levelet. Érdekes: Vígh Károly rámutat a veszélyekre, aztán megfigyelőként mégis elmegy a BZSBT. Mécs Imre mintha elmenne, Tölgyessy határozottan nem! Orbán szerint sajnos korábban úgy döntöttünk, hogy ami nem téma az EKA és az MSZMP között, arról a szervezetek szabadon tárgyalhatnak. Ők nem akarnak, de sajnos ez a jogi helyzet. Vitatkozom. Volt ugyan egy ilyen tág megállapodás, de az EKÁ-ban a gazdasági témák kezeléséről úgy állapodtunk meg, hogy nincs információnk, amíg ilyeneket nem kapunk, addig a gazdaságról nem tárgyalunk.

Szabó Miklós Mécs álláspontját támogatja, szerinte emeli az ellenzék rangját, ha a kormánnyal tárgyal. Az MDF nem megy el, mondja Szabad, ezt közölték már Medgyessyékkel. Tölgyessy megerősíti, a távolmaradás mellett van azzal, hogy ha megkezdődnek a politikai tárgyalások, sok mindenről lehet szó, de most nem. Szabó továbbra is elmenne, mondván ez csak egy bemutatkozó látogatás lenne. Rákérdezek: a szabaddemokratáknak szükségük van arra, hogy bemutatkozzanak? Hasznosnak találnám, válaszolja Szabó.

Baranyai nagyon kemény: „Egy csődbe ment vállalkozáshoz én nem megyek be, hogy adjanak öt részvényt.” Ehhez képest meglepő, hogy a szocdemek a Néppárttal együtt eleget tesznek a meghívásnak, elküldik szakértőiket, s kijelentik, hogy készek az érdemi tárgyalásokra. Az MDF, az SzDSz, a Kisgazdapárt, a Fidesz és a Független Jogász Fórum viszont nem fogadja el a meghívást.

Az Ellenzéki Kerekasztalon belüli legnagyobb ellentét, természetesen most is az első három hónapról beszélek, a Kereszténydemokrata Néppárt felvétele ügyében merült fel. Szakolczay György terjesztette elő a kérelmet a KDNP nevében. A történelmi pártok, az MDF és a BZSBT támogatja, az SzDSz és a Fidesz nem. Magyar szenvedélyesen érvel ellene és újra felveti, meg kellene határozni a csatlakozás feltételeit. A szervezettség szintje fontos kritérium lenne, a KDNP pedig hivatalosan meg sem alakult.

Erre nem elnökként, hanem a kezdeményező jogán reagálok. Azok ülnek itt, akiket mi meghívtunk. Egyetértek azzal, hogy kellenek kritériumok. De ezeknek az EKA jelenlegi tagjai se felelnének meg mindannyian. A kritériumok nyilván a jövőre vonatkoznának. Ugyanakkor értek bennünket vádak, hogy egy zárt klub vagyunk, senkit nem engedünk be magunk közé. Vegyük fel a KDNP-t, ezzel látványosan cáfoljuk a vádakat, a jövőre nézve pedig állítsunk fel szigorú kritériumokat.

Őszintén szólva, nem a KDNP érdekel. Az EKA legitimitását akarom védeni. Hogy minél kevésbé lehessen kétségbe vonni, hogy az EKA az egész ellenzéket képviseli. Szabad György viszont történelmi érvekkel támasztja alá a KDNP felvételének szükségességét. Hosszú elemzést ad a Barankovits-párt érdemeiről. Sólyom azt mondja, többször beszélt Keresztessel, s a KDNP külföldi támogatóival, ennek alapján az a véleménye, nem időszerű a kérdés. Egyébként is régóta itt van Hornyák Tibor kérelme a Függetlenségi Párt felvételéről. Velük mit csinálunk, ha a KDNP-nek igent mondunk?

Boross nagyon ravasz, egyben szellemes és frappáns. Mondd Laci, te melyik szervezetet képviseled? Az MDF-et, válaszolom. Azért vagyok illetékes, mert Sólyom az FJF választmányának is tagja. Akkor nem értem, mert Szabad György ellenkező állásponton van, folytatja Boross a bekerítő hadműveletet. Eltér a véleményük, válaszolom, hogy Borossnak feladjam a végszót. Le is csapja a labdát: Csakhogy Szabad György az előbb úgy nyilatkozott, hogy az MDF elnöksége állást foglalt a KDNP felvétele mellett. Akkor pedig miről beszélünk? Szabad mond még valamit arról, hogy az MDF demokratikus párt, amelyben hangot kapnak a különböző vélemények, de nyilvánvaló, ezzel csak Sólyom megtépázott tekintélyét akarja helyreállítani.
Magyar Bálint még harcol egy darabig, Tölgyessy, Mécs és Fodor is hozzászól, óvatosan ellenzik a KDNP felvételét, de újabb érveket már nem tudnak felhozni. Felmérem az erőviszonyokat, aztán javaslom, hogy a döntést halasszuk a legközelebbi ülésre. Szakolczay kissé sértődött, de megnyugtatom. Hidd el, mondom, a legközelebbi ülésen vita nélkül elfogadják majd a felvételeket. Nem egészen így történt.

A június 7-i ülésen Magyar és Tölgyessy az SzDSz ügyvivői testületével történt konzultációra hivatkozik, és arra tekintettel, hogy jogilag a KDNP nem létezik, megfigyelői státuszt ajánlanak. Varga Csaba elfogadja, hogy jogilag rendezni kell a státuszt, de azt javasolja, vegyük fel a KDNP-t teljes jogú tagként és szabjunk határidőt a jogi státusz rendezésére. Kövér előre bocsátva, hogy semmi kifogása a KDNP ellen, kifejti, azt azért tegyük világossá, hogy itt nem jogi, hanem politikai kérdésről van szó, akkor pedig senki ne beszéljen mellé. A többség az EKA-ba történő felvétellel segíteni akarja a még nem létező KDNP-t, s felmerülhet, hogy ezzel az EKA is erősödik. Ennek van politikai racionalítása, de akkor ne jogászkodjunk. Mi egy politikai klub vagyunk, és mi döntjük el, kit veszünk fel és kit nem.

Szabad György szerint a kérdés kicsit árnyaltabb, mert ha ez egy klub, akkor az EKA tagszervezetei nem egyszerűen alapító tagok, hanem az FJF meghívására vannak itt. Hozzáteszi, abban egyetért Kövérrel, itt nem jogi kérdésről van szó. Ezért nem szempont, hogy mit mondunk majd a Hornyák Tibor által vezetett Függetlenségi Pártnak, amely már korábban kérte felvételét. A hajdani Pfeiffer-párt jelenlegi képviselőinek olyan megnyilatkozásai vannak, amelyek nem illeszthetők az EKA irányvonalához. A KDNP-vel azonban nincs ilyen probléma, az elutasítást tehát semmi sem indokolja.

Elfogytak az érvek, felteszem a kérdést szavazásra. Ki szavaz amellett, hogy a KDNP-t teljes jogú tagként felvegyük? MDF (Szabad), MSZDP (Baranyai), BZSBT (Zétényi, Morvai), Néppárt (Varga Csaba). Ki szavaz ellene? Senki. Ki tartózkodik? SzDSz (Magyar), Fidesz (Kövér), FKGP (Prepeliczai), FSZDL (Őry Csaba). Tehát négy igen, s négy tartózkodás. Baranyai szerint az elnök szavazata dönt. Nem, válaszolom. Senki se vétózta meg a KDNP felvételét, tehát négy támogató szavazattal, négy tartózkodás mellett az EKA a KDNP-t felvette tagjai sorába.

Ezzel a Kereszténydemokrata Néppárt az Ellenzéki Kerekasztalnak a nyolc alapítóval egyenrangú tagja és a hat nappal ezután kezdődő rendszerváltó tárgyalássorozat résztvevője lehetett. Tíz hónappal később pedig bekerült a szabadon választott parlamentbe, majd az első ciklus koalíciós kormányába is…


Az Ellenzéki Kerekasztal első három hónapjáról szóló történet nem lenne teljes, ha nem tennék említést a helyi ellenzéki kerekasztalokról, amelyek spontán módon már április elejétől kezdtek létrejönni. Általában az MDF volt a szervező erő, hiszen helyi szervezetei elsősorban a demokrata fórumnak voltak. Sok helyen előfordult, hogy a fórumosok hoztak létre kisgazda, sőt kezdetben SzDSz szervezeteket is. De az is előfordult, hogy az ellenzék helyi szervezetei a Független Jogász Fórum helyben ismert tagját kérték fel, hogy a központi EKA-hoz hasonlóan koordinálja együttműködésüket.

Ezt a folyamatot akartuk bátorítani, amikor június 3-án, Budapestről kimozdulva, a Független Jogász Fórum Pécsett tartott nagysikerű tanácskozást az eddigi tevékenységéről és az alkotmányozási folyamatról. A pécsi ellenzéki kerekasztal működését ugyanis Kengyel Miklós a Janus Pannonius Egyetem Jogi Karának oktatója koordinálta a Független Jogász Fórum nevében. Persze nem állítom, hogy ez általános lett volna, hiszen a Jogászfórumnak nem voltak helyi szervezetei. A pécsi megoldás csupán azt jelezte, hogy az Ellenzéki Kerekasztal által megvalósított modell vonzó volt az ellenzéki pártok helyi szervezetei számára is. Mert vidéken az összefogás igénye erősebb volt, mint azok a sokszor zsigeri ellentétek, amelyek az ellenzéki pártok, mindenekelőtt az MDF és az SzDSz vezetőit egymással szembe fordították, s amelyeket ebben a három hónapban Budapesten is sikerült háttérbe szorítani.