Magyarország - jog szerint - ezer esztendő óta a magyar népé. Ezen  nem változtat az sem, hogy történelme során a népnek alig volt módja arra, hogy gazdaként, szabad polgárként rendelkezzen saját tulajdonával, bár időről-időre megkísérelte, hogy birtokba vegye azt, ami az Övé.
Történelmi felelősségünk tudatában, és a Magyar Szocialista Munkáspárttal kötött megállapodásunkkal összhangban mi, az Ellenzéki Kerekasztal szervezeteinek küldöttei azért jelentünk meg ma az Országházban, hogy megkezdjük az érdemi tárgyalásokat a politikai hatalmat ténylegesen birtokló Magyar Szocialista Munkáspárt képviselőivel és az általa meghívott más szervezetek delegátusaival.
Leszögezzük, hogy a tárgyalások célja a békés átmenet biztosítása a diktatórikus uralmi rendszerből a népakaratot ténylegesen érvényesítő képviseleti demokráciába.
A tárgyalások során nem a hatalmon akarunk osztozkodni a hatalom jelenlegi birtokosaival. Nem kívánunk a nép feje fölött, annak megbízása nélkül részesedni a hatalom gyakorlásában. Célunk az, hogy valóban hazánk polgárai dönthessenek és döntsenek is arról, kiket, milyen politikai erőket bíznak meg a hatalom gyakorlásával a választásoktól választásokig terjedő időre.
Közel két évszázada, hogy - végső soron - demokratikus szellemű minden magyar progresszív irányzat, a reformellenzéktől a népi mozgalmakig, a radikálisoktól a munkásmozgalmakon át a kereszténydemokráciáig.
Útjukat elállhatták előjogokkal, intervenciókkal 1849-töl 1956-ig, csalással és erőszakkal. Visszaszoríthatták, de ki nem pusztíthatták őket, mert mindig erőt meríthettek az önigazgatásra vágyakozó népből, s mert tudták, hogy igazuk van, tudták, hogy a demokráciáé a jövő.
Mi a császári, cári, despotikus beavatkozásokkal ismételten földre tiport, Trianon-szabdalta, hitlerista és sztálinista diktatúrák által nyomorított nemzet, hogy egyáltalában megmaradjunk, hogy emberi jogokat, munkát és kenyeret biztosíthassunk minden honpolgárnak, önkormányzatot a nemzetnek, függetlenséget az országnak, meg kell, hogy egyezzünk a demokráciába való békés átmenet feltételeibe. Akinek szeme van arra, hogy lásson, értelme van arra, hogy ítéljen, annak fel kell ismernie, hogy nemcsak a jövő a demokráciáé, hanem már a jelen is.
Három be nem teljesült magyar forradalom feladatait kell most békés úton elvégeznünk. Június 16-án az utolsó ilyen hősi kísérletre emlékezik nemzetünk. Az 1956-os forradalmat a szovjet hadsereg leverte, nemzeti bizottságainkat, munkástanácsainkat, újjáéledt pártjainkat pedig a hazai reakció számolta fel. Az ezt követő megtorlás és bosszú újkori történelmünkben példátlan méretű volt.
A megfélemlített és reményét vesztett népnek aztán alamizsnaként juttattak néhány morzsát, a magánszférában elismertek bizonyos szabadságokat és nagylelkűen megengedték, hogy az emberek önmaguk kizsákmányolásával elviselhető körülményeket teremtsenek maguknak. Saját boldogulásunkat csak alattvalóként kereshettük, felelős polgárként közös sorsunk alakításába nem szólhattunk bele. Az ország irányítása a mindenható hatalomra maradt. A szűk hatalmi elit magánügyként kezelte közös ügyeinket.
Az eredmény ismert: versenyképtelen gazdaság, működésképtelen társadalom, tömeges elszegényedés, megromlott morál. A válság a rendszer válsága, megszüntetni a jelenlegi hatalmi szerkezeten belül nem lehet.
Harminc év bénultsága után végre megszólalt társadalmunk. Független szervezetek létrejötte és nagyszabású megmozdulások jelzik, hogy kezébe akarja venni sorsának alakítását. Ennek elősegítése nemcsak erkölcsi kötelességünk, hanem mindannyiunk közös érdeke, sőt ma már - sokan hisszük - a nemzeti fennmaradás alapfeltétele. A népakarat folyamatos érvényesülésének kipróbált, megbízható formája a képviseleti demokrácia. Megteremtésének békés módszere a szabad választás.
Meg vagyunk győződve arról, hogy a szabad választás nemcsak a közélet és a politikai erkölcs megújításához vezethet, hanem sorsfordító jelentősége lesz nemzetünk történetében.
Tudomásul kell venni, hogy szabad választásokat csak egy félelmeitől és gyanakvásaitól megszabadult társadalomban lehet megtartani. A félelmek és gyanakvások eloszlatásához idő kell.
A forradalom mártírjainak eltemetése és e tárgyalások megindulása a nemzeti megbékélés kezdetét jelentheti. De valódi nemzeti megbékélést csak a diktatórikus hatalmi rendszer eltemetése hozhat. Erre pedig csak az erőszakszervezetek politizálása és szabad választások útján kerülhet sor.
Ezért a hatalom birtokosaival a következő elvek alapján kívánunk tárgyalásokba bocsátkozni:

• A Hatalom alapja a népfelség. A szuverenitást egyetlen politikai erő sem sajátíthatja ki és nem nyilváníthatja magát a népakarat letéteményesének.
• A népakaratnak nyílt kimenetelű szabad választásokon kell megnyilvánulnia, amelyből semmilyen a demokrácia elveit elfogadó és az erőszakos eszközök alkalmazásától magát elhatároló párt és politikai szervezet nem zárható ki.
• Amíg az országgyűlési képviselők megválasztásával kifejezésre nem jut a társadalom politikai akarata, addig azt ne előzzék meg más országos jelentőségű, pl. köztársasági elnök vagy helyhatósági választások.
• A szabad választások eredményét a hatalom is kötelezőnek ismerje el és utólag semmilyen eszközzel ne próbálja megmásítani.
• Az erős parlamenti ellenzék minden működő demokrácia alapintézménye, amely a kormány működését ellensúlyozza.
• Egyetlen politikai párt vagy szervezet sem rendelkezhet sajátjaként fegyveres testülettel. A pártok és politikai szervezetek nem gyakorolhatnak tagjaikon keresztül befolyást a fegyveres  testületek működésére.
• Politikai konfliktusok megoldására semmilyen ürüggyel sem alkalmazhatók a fegyveres erők. Erőszak ellen is csak az erőszak elhárításának mértékéig jogos alkotmányosan fellépni.
• Nem elég az erőszakról lemondani, az erőszak lehetőségét kell kizárni. Fel kell oszlatni a munkásőrséget, korlátok közé kell szorítani a politikai rendőrséget, a helyi önkormányzatok alá kell rendelni a közbiztonsági rendőrséget, nyilvános ellenőrzés alá kell vonni a fegyverhasználatot.

Csak így szüntethető meg az emberekben bujkáló félelem, csak így válhat a - nem csendes hanem - elhallgattatott többség politizáló honpolgárok közösségévé.
Mi, az Ellenzéki Kerekasztalt alkotó szervezetek a tárgyalások célját a politikai szereplők születésének és megméretésének szabályozásában látjuk. Ugyanakkor, már most is készek vagyunk mindent megtenni, ami valóban rajtunk áll, a válság által teremtett konfliktusok megoldásáért, de a gazdasági csőd felszámolásáért a választásokig felelősséget nem vállalhatunk, mert az ellenzéki szervezetek - ellenzékként - csak ellenőrizni tudják s kívánják azokat, akik ezt az országot negyven éve kormányozzák, és ide vezették.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a gazdaság az összeomlás állapotában van, s naponta ezrek sorsát temeti maga alá. Rajtuk, azaz rajtunk, semmilyen szociális demagógia nem segít. A gazdasági zuhanás megállításának előfeltétele a politikai rendszer megváltoztatása.
Végül nyomatékosan leszögezzük: az Ellenzéki Kerekasztal szervezetei nem azért ülnek le a tárgyalóasztalhoz, hogy a hatalom tortájából maguknak egy-egy szeletet kihasítsanak, hanem azért, hogy olyan helyzetet teremtsenek, amelyben maga a nép szerezheti meg a hatalmat saját magának. Mégpedig nem erőszakkal, hanem békés eszközökkel.
Magyarország a nép tulajdona, nem szükséges tehát erőszakkal visszaszerezni azt, ami amúgy is az övé. Csupán fejét kell felemelnie, önmagát megszerveznie és illő öntudattal birtokba venni az országot. Saját hazáját.