A szervezők arra kértek fel, hogy az Ellenzéki Kerekasztallal kapcsolatban mondjam el véleményemet az ellenzék egységéről.
Mint Önök közül bizonyára sokan tudják, l989. márc. 15-én a Független Jogász Fórum felhívást bocsátott ki, aminek nyomán márc. 22-én nyolc szervezet létrehozta az Ellenzéki Kerekasztalt. Ma is úgy gondolom ahogy akkor: az Ellenzéki Kerekasztal létrejötte hónapokkal vitte előre a demokratikus átalakulás folyamatát, mert a szétforgácsolt és a  megosztási törekvésekkel szemben védtelen ellenzéki szervezetek összerendelkező kommunista párttal szemben. Ennek következménye lett az, hogy a kizárólagos hatalom birtokosai csakhamar belátták, hogy egy új politikai tényező jelent meg a szintéren, amit nem lehet többé számításon kívül hagyni. Néhány ezer mezítlábas értelmiségi megállapodásra jutott és az állig felfegyverzett hatalom meghátrált!
Nem vagyok olyan naív, hogy ne tudnám: ha lát a kommunista párt a válságból más kiutat, soha nem ül le tárgyalni az ellenzékkel, hanem változtatás nélkül folytatja négy évtizedes országlását. De a hatalom bajban volt és bajban van, zsákutcába került, és a zsákutcából csak a fejüket felemelő, majd összehajoló új politikai erők bevonásával képes kikászálódni. Ez azonban nem változtat azon, hogy a tárgyalások létrejöttéhez - a kutyaszorítón kívül, amibe a hatalom került - szükség volt az ellenzéki erők összefogására.
(És most engedjenek meg nekem egy szubjektív kitérőt, az elmondottak alátámasztására: A háromoldalú tárgyalásokat megnyitó plenáris ülésen az Ellenzéki Kerekasztal nevében én tettem szándéknyilatkozatot. Azt megelőzően soha nem jártam a Parlamentben, nem láttam belülről az épületet. Ahogy néhányad magammal ráfordultam a széles márványlépcsőre - felettünk az aranydíszítéses kupola - hirtelen megláttuk a fotóriportereket, akik vakuikat villogtatva és gépeiket csattogtatva hátráltak előttünk, miközben mi rendületlenül vonultunk felfelé, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Nos, akkor én odaszóltam a mellettem lépkedő Szabad tanár úrnak mondván, hogy se hatalmunk, se fegyverünk, csak igazunk van, milyen bajban lehetnek ezek, hogy minket ide  beengedtek. Hát így látom én az Ellenzéki Kerekasztal szerepét: igen nagy bajban van a hatalom, de hogy ezt belássa és engedjen, ahhoz kellett az ellenzéki erők összefogása.)
Az EKA-ban megvalósuló ellenzéki egységnek azonban csak egy célja volt,       az, hogy leültesse a tárgyalóasztalhoz a kommunista párt képviselőit és kikényszerítse a szabad választás feltételeinek a megteremtésére alkalmas törvények meghozatalát. A hatalomra gyakorolt politikai nyomás, amit a tömegdemonstrációkkal hitelesített  ellenzéki egység létrejötte jelentett, meg is hozta eredményét: a tárgyalások létrejöttek, a törvénytervezetek egyre tökéletesedtek.
Sikerült kigyomlálni a sztálinista alkotmányból a pártállam és az államszocializmus rendszerét konzerváló, a többpártrendszerű parlamenti demokrácia kialakulását akadályozó szabályokat. Kialkudtak egy demokratikus parlament létrehozására elvileg alkalmas szabad választás feltételeit jogilag biztosító választójogi törvényt. Módosították a Büntető Törvénykönyvnek azokat a rendelkezéseit, amelyek a demokratikus politizálást, sőt a szabad véleménnyilvánítást is büntetni rendelték. A társadalmi nyilvánosság biztosítása és az emberi jogok védelme érdekében előkészítettek egy korszerű sajtó -és informatikai törvényt.
Változatlanul ragaszkodik azonban az MSZMP ahhoz, hogy a szabad parlamenti választások előtt létrehozza az alkotmánybíróságot és megválasztassa a néppel a köztársasági elnököt. Nem hajlandó megszüntetni a munkahelyi pártszervezeteket, feloszlatni a munkásőrséget, vagyonukról elszámolni, a pártok méltányos mükődési feltételeit törvény által biztosítani. A tárgyalások a befejezéshez közelednek. Az Ellenzéki Kerekasztal betöltötte hivatását és csakhamar megszűnik.
Nem szűnik meg azonban a szüksége az ellenzéki összefogásnak. Az Ellenzéki Kerekasztal a múlt. A jelen feladata az ellenzék új egységének megteremtése, a jövő pedig a demokratikus Magyarország, amelyhez közelebb vitt - hitem szerint - az Ellenzéki Kerekasztal, de amelyet csak a magyar társadalomba szervesen beépülő és egymással összhangban működő ellenzéki szervezetek közösen teremthetnek meg.
Nem választási koalícióra gondolok, nagyon helyes az az elképzelés, hogy minden ellenzéki szervezetnek meg kell méretnie magát, és a választásokon egymástól függetlenül kell indulnia. A megmérettetés azonban nem jelentheti azt, hogy ezek a szervezetek a ténylegesen meglévő vagy éppen félreértéseken alapuló ellentéteiket felnagyítva egymás ellen politizálnak, mert ezzel hitelességüket csökkentik, pedig ennek a becsapott népnek most új hitre és bizalomra, az országnak pedig hiteles politikai erőkre lenne szüksége.
Erre csak az ellenzéknek van esélye, hiszen a lejáratódott kommunista párt az elkövetkező jó néhány évben semmilyen színre átfestve sem válhat hitelessé. A négy évtizedes kommunista uralom ámításnak bizonyult ígéretei és képmutató hazugságai - az elszenvedett megaláztatások közepette - a hitetlenség áthatolhatatlan falát emelték a magyar nemzet és a kommunista párt közé.
Látni kell azonban, hogy e hitetlenség egyik következménye a politikával szemben általánosságban megnyilvánuló bizalmatlanság. Így a kommunista párt által okozott súlyos bizalmi válság - paradox módon - e párt politikai ellenfeleit is sújtja. Az emberek nem hisznek a kommunistáknak, de az ellenzéknek is alig. Maga a politika gyanús. Nem hiszik, hogy értük is lehet politizálni, úgy gondolják - mert így tapasztalták a politika egyetlen célja a hatalom, igy az ellenzéki pártoknak sem az ország érdeke a fontos, hanem a hatalom megszerzése. Mindegyik erre törekszik - mondják - ahelyett, hogy összefognának, egymást igyekeznek lejáratni, saját esélyeik növelése érdekében.
Tudom, hogy ez a vélekedés igazságtalan, de általános. Tudom, hogy  az ellenzéki szervezetek őszintén törekszenek a nemzet boldogulására, de - hatalom híján - csak szavakkal tudják jószándékukat bizonyítani. Ez azonban kevés, különösen ma, amikor az uralkodó párt már az ellenzék érveit és retorikáját is kisajátította. (Amikor a miniszterelnök maholnap a Bazilikában fog ministrálni a hercegprímásnak.) Egyetlen konkrétum, amivel az ellenzék szándékainak őszinteségét és a nemzet sorsáért érzett felelősségét bizonyíthatja hatalom hiányában is - és amelyet a jelenlegi hatalom ki nem sajátíthat - hogy egységet teremt  soraiban.
Tudom, hogy a pártosodás természetes, és a magyar társadalom politikai tagozódása szempontjából szükséges jelenség. Örvendetes, hogy megindult mert e folyamat kiteljesedése a majdani demokrácia működésének egyik legfőbb feltétele. De ma még nem a demokrácia működtetése, hanem megteremtése a feladat. A megkövesedett diktatúra kőkemény építményének a lebontása csak az ellenzéki erők összefogása útján lehetséges.
Sorsdöndtő pillanathoz érkeztünk. Az Ellenzéki Kerekasztal lényegében felbomlott, ugyanakkor már szinte megindult a negyven év óta első szabad választást előkészítő politikai küzdelem.
Egyre inkább úgy érzem, hogy az ország sorsa nem annyira a választásokon, mint az azt megelőző hónapokban fog eldőlni. A most induló politikai küzdelmektől függ, hogy lesz-e az országnak az elkövetkező évekre olyan kormányzóképes politikai ereje, amelyet az emberek őszinte bizalommal elfogadnak akkor is, ha életkörülményeik egy ideig még nem javulhatnak.
Az ellenzék csak összefogással vívhatja ki a társadalom bizalmát. Az összefogás lehetséges módozatait haladéktalanul meg kell találni.
Újra mondom, előzetes választási koalíciókkal a választás szabadságát korlátozni nem szabad. De nem lehet kizárni azt, hogy indokolt esetben egyes körzetekben az ellenzéki pártok közös jelöltet indítsanak, és azt sem, hogy az első fordulóban legtöbb szavazatot szerző bármely ellenzéki jelölt javára a többi automatikusan visszalépjen. Ez utóbbi megállapodás alátámaszthatná azt a másikat is, amely előzetesen kizárná azt, hogy az ellenzéki szervezetek választási propagandája egymás ellen irányuljon. A rendelkezésre álló csekély eszközök hatékony felhasználása érdekében közös helyi propagandát kellene folytatni, az ellenzéki jelöltek részére közös gyűléseket tartani. Az együttműködés körét a helyi szervezeteknek indokolt meghatározni, hiszen ők ismerik legjobban a közös fellépés lehetőségét.
Látszólag nyitott kapukat dönget az, aki éppen a Magyar Demokrata Fórum naggyűlésén beszél az ellenzéki erők összefogásának szükségességéről, hiszen ez a szervezet éppen a nagy nemzeti összefogás jelszavával bontott zászlót annakidején. Lakitelek óta azonban nagyot változott a világ. Egy többpártrendszerű irányba mozdult el a politikai fejlődés, és ma már a Magyar Demokrata Fórum sem az, aminek akkor láttuk. Nem a nagy szellemi koalíció megteremtője, hanem az ország legnagyobb ellenzéki pártja. Ez pedig különös felelősséget ró erre a mozgalomra.
Napról napra változnak a magyarországi és nemzetközi politikai viszonyok, ezért folyamatosan felül kell vizsgálni tegnapi vélekedésünket. Nem biztos, hogy az amit még egy hónappal ezelőtt változtathatatlan realitásként vettünk tudomásul, ma már nem támadható. Nem biztos, hogy nem nyílnak vadonatúj lehetőségek a felelősségteljesen gondolkodó bátor elhatározás előtt. És az sem biztos, hogy egy politikai mozgalomban más eszmények nem törhetnek maguknak utat, mint azok, amelyeknek a mozgalom elindítói a legfontosabbaknak tartottak.
Azok a hazafias gondolkodású demokraták, akik a Magyar Demokrata Fórum eszméit útnak indították, és akik ezt a legnagyobb ellenzéki mozgalmat ma is irányítják, a rohanó változásokhoz alkalmazkodva rugalmasan alakították mozgalmuk sorsát, illetve ismerték fel az általuk teremtett mozgalom öntörvényű fejlődése irányát és politikai viszonyok változását. Így vált fennállásának történelmileg percnyi ideje alatt a Magyar Demokrata Fórum a reformkommunistáktól a kereszténydemokráciáig minden politikai áramlatot összefogni kívánó, a hatalmon belül lévő és hatalommal nem rendelkező, a nemzetnek szolgálni kész emberek laza szellem koalíciójából a legnagyobb magyar ellenzéki párttá.
A Magyar Demokrata Fórum az ellenzéki szerep vállalásával tudomásul vette, hogy a diktatúrából a demokráciába remélt átmenet időszakában a politikai hovatartozás szempontjából a döntő kritérium a hatalomhoz való viszony, tehát az, hogy az adott politikai szervezet részese-e a diktatórikus hatalomnak vagy nem. A pártosodás elfogadásával pedig azt, hogy nem lehet a sokféle irányba fejlődő magyar társadalmat egyetlen széles nemzeti koalícióba egybeolvasztani.
Ezzel egyidejűleg azonban nem mondhat le ez a mozgalom arról, ami eredeti vállalásából megtartható és megtartandó és nem válhat hirtelen egyetlen párttá a sok közül – még ha a legnagyobbá is - amely arra törekszik csupán, hogy minél több szavazatot próbáljon szerezni a választásokon. Ez a mozgalom alkalmas arra, hogy maga köré gyűjtse és eredeti vállalásához híven a különbségeket toleranciával kezelve a szélsőségeket tompítva központja legyen az  ellenzéki szervezeteknek, amelyek csak együttes erővel számolhatja fel a monolitikus hatalmat.
Ezt kívánom én a Magyar Demokrata Fórumnak és a nemzet érdekében mindannyiunknak.