Mindannyian tudjuk, hogy azt a megtiszteltetést, amit a magyar nemzet számára az Amerikai Egyesült Államok elnökének látogatása jelent, a hazánkban egy-másfél évvel ezelőtt megindult társadalmi változtatásoknak köszönhetjük.

E változások lényege az volt, hogy a társadalom jelezte igényét, hogy kezébe akarja venni sorsának irányítását. Egymás után jöttek létre új független szervezetek, közöttük olyanok is, amelyek párttá alakultak, vagy elindultak ezen az úton, továbbá sorra felújították működésüket azok a politikai pártok, amelyeket a 4O esztendővel ezelőtt végrehajtott kommunista hatalomátvétel számolt fel.

E szervezeteknek a képviselői majd bemutatják önnek szervezeteiket, de ezt megelőzően engedje meg, hogy én kíséreljem meg összefoglalni azt, ami a közös az ellenzéki pártokban és szervezetekben. Én ugyanis nem valamelyik jelentős politikai szervezetet képviselem, hanem egy kis független szakmai szervezetet, a Független Jogász Fórumot, amely idén márciusban létrehozta az ellenzéki kerekasztalt és azóta koordinálja annak tevékenységét. Így tehát belülről, de mégis elfogulatlan kívülállóként kísérelhetem meg tájékoztatni önt arról, hogy milyen politikai erőt képviselnek valójában a magyar ellenzéki szervezetek.

Az emberekre nehezedő, egyre nyomasztóbb megélhetési gondok és a négy évtizedes megfélemlítettség közepette, a szerveződéshez szükséges anyagi és technikai feltételeket nélkülözve, természetes, hogy ezek a szervezetek nem rendelkeznek óriási tagsággal. Hogy politikai céljaik mennyiben fejezik ki a magyar nemzet törekvéseit, azt majd a szabad választásoknak kell eldönteni. De támogatottságukat máris bizonyítják az általuk szervezett több százezres        tömegdemonstráció, mint amilyen legutóbb az 1956-os forradalmunk mártírjainak temetése, vagy egy évvel korábban a romániai falurombolások elleni tiltakozás volt. Hogy a tömegmegmozdulásokon való részvétel az ellenzék politikai céljainak támogatását jelenti, azt jól jelzi az idei március 15-i nemzeti ünnepünk, amikor az ellenzéki szervezetek által rendezett megemlékezésen legalább ötször annyi ember vett részt, mint azon, amelyet hivatalosan szerveztek.

Hogy az egyes szervezetek egymáshoz viszonyítva milyen erőt képviselnek, a választásokig végképp nem lehet megmondani, de úgy vélem, hogy nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy a magyar társadalom politikai jellegű önszerveződése megindult, és a létrejött szervezetek a társadalomban ténylegesen meglévő sokféleséget fejezik ki. Ellentétben például a lengyel változásokkal, ahol a rendszer tagadása egy hatalmas és egységes erőt hozott létre, a Szolidaritást, ezzel időlegesen visszaszorította a különbözőségeket, amelyek csak most kezdenek a mélyből előtörni. Magyarországon a fejlődés egyértelműen a többpártrendszerű politikai berendezkedés felé halad, amelyben maga a nép fogja eldönteni, hogy melyik az a politikai irányzat, amit a többivel szemben előnyben részesít.

Kétségtelen azonban, hogy a monolit hatalommal szemben így kisebb az ellensúly, mintha egy egységes ellenzék alakult volna ki, ráadásul a többpártban szerveződő ellenzék jobban ki van szolgáltatva a hatalom megosztási kísérleteinek is. Ezért tömörültek ezek a szervezetek március 22-én Ellenzéki Kerekasztalba, nagyfokú felelősségérzetről téve ezzel tanúságot. Hiszen tudjuk, hogy az egyes szervezetek kialakulásakor a specifikumok kerülnek előtérbe. Azzal, hogy az ellenzéki pártok már szerveződésük kezdeti szakaszában egységre léptek, bebizonyították, hogy képesek önös érdekeiket alárendelni mindannyiunk érdekének.

A kizárólagos hatalom birtokosai kezdetben tudomásul sem akarták venni azt, hogy létrejött az Ellenzéki Kerekasztal. Később, különböző manőverekkel kísérelték meg az egységet megbontani és két hónapnak kellett eltelnie, amíg hajlandóknak mutatkoztak az Ellenzéki Kerekasztalt egységes tárgyalófélként elfogadni. Így indultak  meg azok a politikai tárgyalások, amelyek célja a demokráciába való átmenet játékszabályainak közös kialakítása. Ez azt jelenti, hogy a hatalom képviselői az ellenzékkel tárgyalnak a választójogról, a pártok működési feltételeiről, az alkotmánymódosításról és a demokráciába való átmenethez szükséges többi fontos törvényről, amelyek megalkotásában ilymódon a hatalmat birtokló párt a magáé mellett, az ellenzék kompetenciáját is elismeri.

Erre a nagyon fontos lépésre a hatalom képviselőit - az egyre romló gazdasági helyzet folyamatos romlása mellett - az Ellenzéki Kerekasztal létrejötte késztette. Nem az ország irányítói indították el a magyarországi demokratikus változásokat és annak egyes lépéseit sem ők kezdeményezték. Az átalakulási folyamat eddigi szakaszára az volt a jellemző, hogy a hatalom birtokosai sokszor hónapokkal megkésve kénytelen kelletlen vették tudomásul a politikai változásokat.

Természetesen az, hogy az érdemi tárgyalások végülis megkezdődtek, biztatást jelent mindannyiunk számára. A kormányzópárt talán végre elhatározta magát arra, hogy ha nem is kezdeményezi a változásokat, de utat enged egy működőképes rendszernek azáltal, hogy kizárólagos hatalmát hajlandó megosztani más politikai erőkkel. Hogy  melyekkel, azt majd a szabad választás fogja eldönteni.

Magyarország számára talán ez az utolsó lehetőség, hogy visszakerüljön az európai országok közé, ahonnan negyven esztendővel ezelőtt erőszakosan kiszakították. Ehhez várjuk azoknak a szerencsés nemzeteknek a segítségét, amelyeket ilyen történelmi katasztrófa nem, sújtott és amelyek elismert vezetője az Amerikai Egyesült Államok. Nem alamizsnát kérünk, hanem olyan lehetőségeket, amelyeket felhasználva a nemzet saját erejéből képes lesz majd megvalósítani önmagát.

Dr. Kónya Imre